• Képeslap küldése

Támogató:


A lélekszám növekedése szempontjából 1852. volt a legáldásosabb esztendő, amikor a falu 35 újszülöttel szaporodott.

Gondolatok emléktábla avatásra

Tisztelt egybegyűltek!

Megtisztelő számomra, hogy itt lehetek, egy nagy múltú helység lakóinak ünnepén. Ez már hagyománynak tekinthető, hiszen ez a IX. ilyen rendezvény Zselyken.
A falu szülötteinek és barátaiknak ez annál is hangsúlyosabb, mivel Lajoskomárom képviselői velünk örvendeznek.
Miért tartom ezt hangsúlyosnak? Magyarországi vendégeink a többség tagjai, a maguk sajátos gondjaival. Mi, szórványban élő ugyancsak magyarok, sokban egyező, de bizonyos szempontból erősen különböző gondokkal küszködünk. Magyarországi barátainknak nem kell az identitás megtartásáért harcolni. Ez adott, a törvény által védett. Mi szórványban élők nap, mint nap identitásunk megtartásáért kell, hogy harcoljunk. Ezen rendezvény is ezt hivatott tenni. Szétszórtságunkban legalább 1-2 napig évente, egy adott helyen, kiemelten is bizonyítanunk kell, hogy létezünk, van múltunk, jelenünk és remélem jövőnk is.
Tegnap olvastam Martina Cole egy mondását:
“Csak maradj mindig nyugodt! Nem az számít, hogy mi történik, hanem az, hogy mihez kezdesz vele.“
Na, nézzük csak: ‘89-ben befejeződött hivatalosan valami, s elkezdődött egy másvalami, amiről a nagytöbbségnek tulajdonképpen fogalma sem volt.
Nyugodtak maradtunk? Nem. Lelkesedtünk. Választási sikerek, 80-90%-os részvétel. Siker. Visszavettük, amit tőlünk elvettek, egyesek többet, mint amennyiük volt, mások meg azt sem amire jogosultak lettek volna, ÉS! És nem tudtuk mit kezdjünk vele (!), mert nem tudtuk, hogy mi az, amiről oly sokszor hallottunk: demokrácia, a jobb élet záloga!
Igen ám, ez többek között kemény munkát is jelent. A nagyra nőtt fehérkenyér nem jelenik meg azonnal, ahhoz sok munka és türelem kell!
Mihez kellett volna kezdenünk?
- biztosítani helyünket a törvényhozásban és végrehajtásban minden szinten. Jórészt sikerült.
- kialakítani civil szerveződéseink, melyek nélkül nincs demokrácia. Halvaszületett.
- megerősíteni iskoláinkat, biztosítani az utánpótlást. Már-már reménytelen elvárás.
És mit tettünk?
A nagyra nőtt fehérkenyér reményében vándorbotot ragadtunk. Irány Nyugat! Elsősorban Magyarország. Így elveszített a romániai magyarság csaknem 300.000 embert, akik tudatosan vagy nem, gyökértelenekké váltak.
Eltelt 20 év, egyre kevesebben megyünk a választásokra, gyengébben vagyunk képviselve, nincs gyerek (a fiatalok elmentek, más országnak szülnek az asszonyok), lassan megszűnnek iskoláink, eltűnik vezető értelmiségünk, s ezért mi vagyunk a hibásak, mert elmentünk, mert kevesebb gyerekünk van, és ennek is jó hányadát, ilyen vagy olyan okból román iskolába taníttatjuk. Nem kell külső hatás az eltűnésre, megtesszük azt magunk!
Félő, hogy 1-2 évtizeden belül a szórványban nem lesz magyar iskola. A templom marad, ahol Igét hirdet a tiszteletes vagy a pap, anyanyelvünkön, ha lesz akinek, s végül eladjuk a templomunkat is.
Az ilyen, vagy hasonló rendezvénynek épp az a hivatása, hogy ráébredjünk a veszélyre, a lassú eltűnésre.
Nekem személyesen, mint városi tanácsosnak, - sajnos egyedül az RMDSZ színeiben, - volt tanácsos társammal, Gönczi Irénkével sikerült kiharcolnunk, hogy Besztercén magyar evangélikus templom épüljön, amely egy lehetőség arra, hogy Besztercén lakó evangélikus testvéreim anyanyelvükön, a saját imaházukban hallgassák az Igét.

A mai emléktábla avatás tárgyi bizonyíték arra, hogy létezünk, vannak barátaink, s nem hiába éltünk.

Végezetül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a szervezőknek, Önöknek, Mindannyiuknak, személyesen Tóth Zoltán tiszteletes úrnak és Borsos K. László úrnak a szervezésért, na, meg azért, hogy érdemesnek tartottak arra, hogy itt lehessek és hangomat is hallassam.
Köszönöm, hogy meghallgattak,
Dr. Illyés István, Beszterce megyei rangú város RMDSZ tanácsosa.


A nagyapám mondta: "Ha az urak úgy gondolják, hogy okosak, hát a parasztok sem buták! "
- utalva arra, hogy a paraszt termékét eszi meg az "ur", aminek a legjavát és a legfrisebbjét mégis csak a paraszt eszi meg.