• Képeslap küldése

Támogató:


Flukesz volt a gúnyneve azoknak a párt aktivistáknak, akik meg akarták győzni a népet, hogy lépjenek be a kolhozba, a mezőgazdaság kollektivizálása idején.

2002: Első Zselyki Falunap

Jégtörés augusztusban  minden országutak végállomásánál 
 
Jeget tört augusztus 24-én a Beszterce-Naszód megyei Zselyken a helyi művelődési egyesület, hiszen az I. Zselyki Napok megrendezésével sikerült hazacsábítaniuk - ha csak néhány órára is - mindazokat az elszármazott zselykieket, akik számára még mindig fontosak az otthoni gyökerek. 
 
A kétnapos rendezvényt lázas készülődés előzte meg, hiszen a minden országutak végállomásánál meghúzódó Zselyken már évtizedekkel ezelőtt megkezdődött az elvándorlás, és a megyében, az országban, a nagyvilágban szétszóródott zselykieket nem volt könnyű fellelni. A fiatal egyesület munkáját három dolog segítette: a hétvégén rendszeresen hazajárók nagy száma, a kiöregedett falu élnivágyása, vasakarata (ez különben genetikai örökség, ugyanis a magyar lutheránus falu önszerveződése legendás) és persze a Pro Zselyk Egyesület lendülete, tennivágyása. 
 
A rendezők kétnaposra tervezték a találkozót. 24-én, szombaton a helyi lutheránus templomban kezdődött az ünnepség: az ismerkedés, újraismerkedést Zselyk témájú tudományos illetve nosztalgia előadások követték. Mire a templomkertben megkezdődött a zselyki fúvószenekar előadása, már mintegy ötszáz fősre nőtt az ünneplő tömeg. 
 
Délután aztán csodát láttak az egybegyűltek - otthonmaradt öregek, és visszatértek: évtizedek óta először volt gyermekzsivajtól hangos a művelődési otthon. Előadást előadás követett - a visszatért gyerekek látványa a 60-as éveket varázsolta vissza, amikor még nem volt olyan feltűnő az, hogy ide nem jár autóbusz, és hogy a megyei pártbizottságot egyáltalán nem érdekli a falu sorsa. (Ez utóbbira a hivatalos magyarázatot éppen ezen a rendezvényen kapták meg a zselykiek: a falut - mivel magyar sziget volt, és 1940-ben a magyar hadsereg régióközponttá akarta tenni - fel akarták számolni. Más szóval: mindent megtettek azért, hogy az elvándorlást elősegítsék, gondolatát természetessé tegyék. A halódás meglepően lassú volt: a szívós zselykiek drágán adták a bőrüket. Végül az iskola megszűnése lendített nagyot a pusztulás öreg kerekén. Ettől kezdve minden Zselyken született gyerek számára a jövőt már az otthon, az éltető "göder" földfalain túl tervezték a szülők. 
 
Az I. Zselyki Napokat a szervezők fordulópontnak nevezték a falu életében; szinte kivétel nélkül hiszik, hogy ettől a naptól kezdve fordul a kocka, és Zselyk talpra áll. Ennek érdekében két irányban indul el az egyesület: a lutheránus egyházzal karöltve szorgalmazza egy múzeum létrehozását (ez lenne a faluturizmus felé vezető út első állomása) és intenzív lobbyzásba kezd annak érdekében, hogy az elszármazottak támogatásával emeljék rá Zselyk szekerét a különböző kormány-, és EU-programok bekötő útjaira. 
 
Vasárnap, 24-én aztán hitet tettek a zselykiek az "ország zászlaja" előtt: a falu 1940-es emlékművére - amelyen országzászló gyanánt ez egyszer a román, a magyar és a kék uniós zászló volt kifüggesztve - emléktáblát helyeztek el, "Zselyk volt, van, lesz" felirattal. 
 
A rendezvényt sikeresnek lehet értékelni, már csak azért is, mert a falu feltámasztásának reális gondolattöredékei (faluturizmus, Sappard-program, stb.) is felvetődtek, ellentétben sok olyan hasonló jellegű erdélyi szórványrendezvénnyel, amelynek jövőbe küldött üzenete 48 óra alatt már elhal az üres stratégiai csatamező fölött. 
 
Jó jel az is, hogy a szervező egyesület prominens képviselői között okleveles régiófejlesztési szakemberek is vannak, így az augusztusi - már eleve a megkésettség érzetét keltő - jégtörés nem tűnik szójátékba fojtott semmit-mondásnak. 
 
Zselyk volt, van, lesz - áll a táblán. A jégtörés megvolt, a lelkesedés megvan, már csak magát a háborút kell megvívni a demográfiai mutatókkal. És itt, minden országutak végállomásánál nehéz győztes csatákat vívni.