• Képeslap küldése

Támogató:


2010-ben 80 éve (1930) alakult az Evangélikus Nőegylet. Művelődési esteket, jótékonysági akciókat szerveztek.

Temetés

A falu belterületének nyugati oldalán terül el a Cserény és a Szurdok nevű határrészben a temető, amit Isten veteményeskertjének neveznek. Az egyházi vagyoni leltár szerint 1179 négyszögölet kitevő és deszkával körülkerített evangélikus temető. Ezen kívül létezett egy másik, csupán 198 négyszögölet kitevő temető is, mely „más vallásúak” temetőjeként szerepel a vagyoni leltárban. A két temetőt elválasztó kerítés a II. világháború után eltűnt.

A temetőnek e sajátos elnevezése a temetés szószólójának mondókáiban fordul elő gyakrabban. Mivel a szószólónak Zselyken fontos szerepe van a temetés ceremóniájában alább ismertetjük.

A funkciót betöltheti közeli rokon, szomszéd, vagy barát. A temetést megelőző este fogadja a virrasztásra egybegyűlteket. Utóbbiak a kántor vezetésével jönnek, aki belépésekor a szószólóhoz intézi szavait: „Tisztelt szomorú ház szószólója! Tudomásul vettük, hogy e ház öregebbik (v. fiatalabbik) tagját a boldog halál kiszólította az élők sorából, akinek eljöttünk a virrasztójára. Azt kívánom, hogy a holnapi napon a halottat tisztességesen eltakarítsuk. Hátramaradottainak vigasztalást kívánok! A szószóló válasza: „Tisztelt kántor úr! E szomorú ház tagjai hálásan köszönik énáltalam a megtiszteltetést. Hátramaradottainak ugyancsak vigasztalást kívánok.”

A sírnál, miután az egyházi szertartás véget ért, a szószóló következik: „Tisztelt, tiszteletre méltó tiszteletes úr! Tisztelt kántor úr! Tisztelt nemes zenekar! Férfiak és asszonynépek, kik ezen a temetésen megjelentek! Igen hálaadó szívvel veszik a szomorú felek és köszönik is énáltalam, hogy nem sajnálták fáradságukat, elmentek az ő megszomorodott házakhoz, felvették az ők szomorú halottjukat, elvitték Istennek anyaszentegyházába, hogy ottan megadassék a tiszteletes úr által az őtet megillető végtisztességtétel. Onnan viszont felvették és elkísérték a hallgatás helyére, Isten veteményes kertjébe, hoyg visszaadassék a test a földnek, amelyből vétetett. Azt kívánom a jó Istentől, hogy testére való nézt azon sírban, ahova helyeződött, nyugodjék csendesen. A hátramaradott hozzátartozóit pedig az Isten vigasztalja meg azon hathatós vigasztalásával: Mind jó, amit Isten tészen, szent az ő akaratja.”

E mondókára az egyház gondnoka válaszol: „Kigyelmed köszönő szavaira azt felelem, hogy amit tettünk szívesen cselekedtük, mert keresztényi kötelességünk így kívánja.”

A temetés befejező aktusa a tor. A szószóló feladata a torba való meghívás. A temetőben egyszerűen kikiáltja: „Mindenki jöjjön el a torba!”

A consisitoriális gyűléseken felvett néhány jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a századfordulót követő évtizedekben a lelkipásztor részéről élénk tiltakozás nyilvánult meg a torozás ellen. Megtörtént ugyanis, hogy a halotti tor zajos mulatozásba csapott. A lelkipásztor igyekezete hiábavalónak bizonyult. A torok betiltására tett javaslatait az egyházi vezetés tagjai elfogadták, de nem tartották magukat a határozatokhoz. A lelkész harcának az lett a vége, hogy őt többet a torba nem hívták, mondván, hogy „Aki a tornak ellensége, ne menjen oda.”

(Forrás: Wass György: Zselyk)


Fiatalember csodálja, Misi bácsi milyen ügyesen kaszál. Dől a fű, gyűlnek a rendek. Egyszer felsóhajt: hát, ez az amit én sose tudnék megtanulni, nincs ritmus érzékem. Misi bácsi megnyugtatja: van a kaszának!