• Képeslap küldése

Támogató:


2012-ben napvilágot látott Pintér András könyve, Zselyk táncos hagyománya címmel. A szerkesztésben ez esetben is Guther M. Ilona volt a mentor, mint Wass György: Zselyk című könyvénél.

Egy kis településtörténet

     Besztercétől 24-km-re délnyugati irányban, a Sajó patak völgyétől balra, Sajónagyfalu, Szentiván, Péntek, Nagyida, Dipse és Fehéregyháza falvak határai közt, egy katlanszerű mélyedésben fekszik Zselyk falu, szűkre szabott település, melyet a falu lakói játékos kedvükben egyszerűen „gödör” – nek neveznek.

     A falu fekvése jellegzetes képet mutat, történelmi valóságot ábrázol, mert ez a település – mint annyi más - a múltban arra volt kárhoztatva, hogy elzártan éljen, távol a civilizáció vívmányaitól, szerényen, nehézségekkel küszködve.

     Elnevezéséről és annak változásairól adatokkal szolgál Coriolan Suciu helyneves szótára, mely szerint a falu 1332-ben szerepel először oklevelekben, mint nyilvántartott település. Ebben az időpontban Sylk nevet viseli, majd 1587 és 1589-ben Selk, 1706 Sellk, 1733 és 1750 Zselyka (román), 1756-ban Sejk, 1850 Sejku, majd Schelk (német), 1854-ben Selyk. Egy XIX. Század elején felfektetett jegyzőkönyvben (egyházi) Selyk elnevezéssel van jelölve.

     I. L. von Treuenfeld helyrajzi lexikonjában a következőket írja: „Zselyk, Selyk, Sellyk, Selkinum, (magyar és latin elnevezések) Zseika, Selka (román elnevezése) falu, mely a besztercei szász disztriktumhoz tartozik. Magyar evangélikusok és reformátusok lakják, a faluban evangélikus templom és parókia van, mely a besztercei káptalan fennhatósága alá tartozik. (…) Szász elnevezése Salk német neve pedig Schelken. Nem tévesztendő össze Kleinschelken-nel (Kis-Selyk) és Marktschelken-nel (Nagy Selyk), mely falvak Transzilvánia déli részén vannak…”

     A falu nevének, etimológiájával kapcsolatban Gustav Kisch 1929-ben Szebenben megjelent művében megállapította, hogy a falu nevének alapja a szláv sali, mely sót jelent. Eszerint feltételezhető, hogy a falu arról az egyetlen, de kiszáradt, jellegzetes növényzetéről még ma is felismerhető sós forrásról kapta a nevét, mely az Újhatár felé vezető mezei út mellett, a Holdak nevű határrészben van.

     Írott hagyományok sora úgy jelöli a falu fekvésének földrajzi helyét, mint a „Királyföld”-ön lévőt, ahova egykor (XII-XIII. század) a szászok települtek. Feltehető tehát, hogy Zselyk eredetileg szász település. A szász ősök mellett tanúskodnak a ma is létező szász eredetű csalűdnavek, úgymint: Gásznár (Gassner), Guthér (Gutter), Fárr (Fahr), Göntzel, Schuller; a lutheri reformáció felvétele és megtartása; a falu külső képe; a népviseletnek szászos motívumai és nem utolsó sorban a lakosok lelki alkata.

     Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fő települési hely mellett volt egy jóval kisebb is, melynek létrejöttével kapcsolatban a következőt kell tudnunk:

     Zselyk szász lakosságát egy tatár (talán török?) betörés megritkította. A férfiakat leöldösték, vagy „nyers marhabőrből hasított szíjakkal kötözve” elhurcolták. A megritkult lakosságra magyar családok – többnyire férfiak – települtek. Az így megjelent magyar elemet a Borsos Kerekes, Magyarosi, Kupás, Hunyadi, Szabados, Bezsnei, Kiss családnevek (ma is létezők) igazolják. Adott időben tehát két nemzetiség – szász és magyar – és két felekezet – evangélikus és református – élt egymás mellett. Amint több írott emlékből is kitűnik, a két felekezet „nem a legpéldásabb egyetértésben élt”. Több ízben előfordult, hogy a két egyház felettes hatóságainak kellett a helyszínen rendet teremteniük a felekezeti torzsalkodásokban, melyek olykor véres verekedésig fajultak.

     A torzsalkodásokat elkerülendő, több református család kiköltözött a faluból a mintegy 2-2.5 km-re levő Szentiványi gödör nevű határrészre. Így jött létre Kis-Zselyk.

     A különállás nem tartott sokáig, mert a kis-zselyki reformátusok és a nagy-zselyki evangélikusok hamar rájöhettek, hogy a magyar anyanyelvűségnek a szász vallással való kapcsolása feltétlen előnyöket biztosít. Mert, mint evangélikusok tagjai maradtak az Országos Szász Egyháznak, s ez a szászoknak kijáró előjogokat biztosította (hacsak részben is), az állami szervekkel szemben viszont a magyar anyanyelv jelentett előnyt. E kétköpenyeges „modus vivendi” nagyon jónak bizonyult, s így Kis-Zselyk a múlt század második felében teljesen felszámolódott, lakói visszaköltöztek a faluba.

     A tréfálkozó kedvében levő zselyki állítja, hogy ősei nem lehetnek „tiszta lelkiismeretű emberek”, mivel nem választottak maguknak településre alkalmasabb helyet. Valóban, a felületes szemlélőben a külső kép azt sugallja, hogy az ide települők inkább búvóhelyet kerestek, mint útvonalhoz, folyóvízhez közel levő települési helyet. Hogy ebből mennyi a realitás, nem tudni, de bizonyos, hogy:

     - a „fundus regius” nem kínált mindenkinek kedvező helyet;

     - a természet adta rejtekhely, melynek bekötő útjai sem igen voltak, „ex legis” állapotot biztosított az ottlakóknak. Az orvvadászat, az erdőben való legeltetés, a törvénytelen fabeszerzés korlátlan lehetősége, a rejtett pálinkafőzés és más „lehetőség” rendkívüli előnyt jelentett, amelyért érdemes volt vállalni az istenhátamegetti állapotot…. 

…..Egy évszázad sem telt el, amikor a falu népére súlyos megpróbáltatás zúdult. Erről a háború okozta katasztrófáról a zselyki születésű Magyarosi Márton iskolaigazgató, az egykori krónikás, az egyház Emlékkönyvébe11 a következőket írta:

"1944. augusztus — már kezdődött a falvak kiürítése. A vonat közlekedése rendetlen lett. Katonaságot szállásoltak el a faluban, előbb német, majd magyar csapatokat.

1944. szeptember — ebben a hónapban a zselyki tiszteletes úr, Mikola János elhagyta a községet családjával, számítva a menekülés szükségességére. Később visszajött, de nem sok időre, majd ismét elindult, elhagyva a falut és az egyházat. Mindenki félt és készült a menekülésre, illetve a kiürítésre.

1944. október 8. — Mivel a front már felbomlott a Kárpátokban, katonai hatóság rendeletére Beszterce-Naszód vármegye alsó járására elrendelték a hivatalos kiürítést. Ennek következtében Zselyken megjelent mintegy háromszakasznyi katona és minden embert arra kényszerítettek, hogy a falut délben 12 órakor elhagyja. A lakosság felkapott, amit tudott szekerekre és elindult a faluból a katonaság vezetése és parancsa alatt. A növendék állatokat és a juhokat a katonaság hajtotta a lakosság után. A faluban katonák maradtak, akik a falun kívül levő hidakat felrobbantották, amire szükségük volt a házakból, összeszedték, és ők is távoztak. Azonban a kiürítés a legnagyobb veszteséggel járt. Az úton már mintegy 50–70 km távolságra beértek az orosz csapatok és így a lakosság visszafordult.

Amíg a lakosság távolt volt, az itt maradt minden mozgatható tárgyat a szomszéd községek lakosai elhordtak. A legszomorúbb az volt, hogy a házak mind-mind ajtó és ablak nélkül maradtak, még az utcai kapuk és kisajtók is mind el voltak hordva. Az maradt csak mindenkinek, ami a szekérre volt rakva. A búza java része el volt csépelve és így az is mind elment. A határon maradt kukoricából is több mint a fele le volt szedve és elhordva. Így teljes volt a pusztulás.

A menekülés lefolyása szinte a régi mesebeli történetekhez hasonló. Sokan eljutottak a legnehezebb körülmények között Lápos és Dés környékére, és a harcok közé keveredtek híd, út és egyéb rombolások közé, amit a németek hajtottak végre. Sok embernek a szekere vagy ennek kereke törött össze, vagy az állata lett használhatatlan a nagy úttól.

Hazafelé még nehezebb volt az utazás, mert közben az eső is esni kezdett, és az utak járhatatlanná váltak. Az úton, a mezőkön emberek álltak és a szekérből az állatokat kifogták és elhajtották otthagyva a szekeret a síró asszonyokkal és apró gyermekekkel az útszélen. A megmaradt állatok néhol három-négy szekeret húztak és az emberek segítségével értek egy-egy faluba. A lakossággal egyszerre indult a faluból a tanító is, Zilahi Barnabás és felesége, akik még nem tértek vissza, nem is tud senki róluk azóta semmit. Akiknek sikerült az állatjaival hazajönni nagy küzdelmek árán, itthonról vitték el az állatjait az istállóból, fegyveresen, a szomszéd községek lakosai, úgyhogy a faluban szinte egy igavonó sem maradt. A lovakat és szekereket még az úton vette igénybe a katonaság, igaz volt eset, hogy adtak helyükbe mást, de azokban nem volt semmi köszönet. A határon az őszi vetésnek nyoma sem volt, nagy volt a kétségbeesés.

Később amikor kissé javult a helyzet, az orosz parancsnokság segítségével sikerült visszaszerezni az állatokat is, és későn, október és november hónapokban még nagyon kevés vetést is sikerült végezni. Nagy nehézségekkel sikerült visszahozni a gazdakör cséplőgépét, és megkezdődött a megmaradt gabonák cséplése.

A családok sok helyen nem tudtak saját házukban lakni, három-négy család is lakott egy-egy házban, amelyet könnyebben lakhatóvá lehetett tenni. Ágy persze a padló és egy kis szalma volt. A szőlőtermés is teljesen el volt hordva. Mikor már egy kissé biztosabb lett a helyzet, a hatóságok engedélyével elindult a lakosság a szomszéd falvakba, hogy az elhurcolt tárgyakat, különösen a gazdasági felszereléseket megkeresse. A keresések nem nagy eredménnyel jártak, mert a megtalált tárgyakat nem voltak hajlandók visszaadni a szomszédok. A legtöbb úgy el volt rejtve, hogy nem is lehetett megtalálni. Az is előfordult, hogy az illető inkább összetörte vagy elégette, de mégsem adta vissza. Bizony még most is üresek a lakások, szinte minden bútordarab csak tákolmány. Sok helyen még az istálló is üres, a marháit nem találta meg a gazda. Az eke-állomány is szedett-vedett, meglehetősen gyenge. Az emberek féltek még a határra is kimenni az első hetekben. A munka megkezdését még nehezebbé tette az is, hogy még ma is sok férfi (családfő) hiányzik, akik mint katonák mentek el, szám szerint ötvenen.

1944. december — Nagyon szomorú karácsonyra van kilátás ez évben, mintha nem a szeretet és öröm ünnepe közeledne az emberiséghez. Istentisztelet nem volt a faluban, mivel lelkész sem volt. Az iskolában a tanítás csak az előző hónapban kezdődött meg 77 beírt tanulóval és két tanerővel. Magyarosi Márton zselyki születésű tanító és felesége vezetése alatt, kiket a sors ide hozott a faluba és a lakossággal élte végig a kiürítés borzalmas napjait. A tanító látta el a temetéseket is. December havában a presbitérium gyűlést tartott és Magyarosi Márton tanítót megkérte, vállalja el a lelkészi teendőket. Így kapott a tanító 250 pengő tiszteletdíjat. Így került hozzám a jelen Emlékkönyv is, meg az egyház tulajdonát képező öreg harmónium, melyet Nagyfalun találtunk meg és visszahoztunk. Nagy vonalakban ezt hozta ránk az 1944. év második fele, és ilyen nehéz gazdasági és társadalmi helyzete volt a mi kis falunknak. Ebben az időben a községi elöljáróság is megváltozott, interimár bizottság került a község élére a hatóságok kinevezése folytán." 

(Forrás: Wass György: Zselyk)

 

Zselyk fontosabb eseményei

XIII. század A szászságnak a Királyföldön való letelepedése, feltehetően a falu keletkezése.

1332. Zselyk, mint település, okiratban elismertetik.

1495. A faluban keresztény egyház jelenlétét igazolja Ambrosius szerzetes jelenléte.

1554. Az első evangélikus lelkész Soós Péter megkezdte működését.

1577. Megalakult a zselyki evangélikus egyházközség.

1602. Kolera járvány tizedelte a lakosságot. Feljegyzések szerint ilyen nagyméretű járvány 1634, 1712, 1719-ben volt, s az egész megyére kiterjedt.

1675. Ez évből való a falu templomának kisebbik harangja.

1736. Nagyméretű tűzvész pusztított.

1769. Az első evangélikus vallású rektor Mengötz György megkezdte működését. Ettől kezdve folytonos az iskola működése.

1782. A templom harangját renoválták.

1793. Felépült a lelkészlak.

1822. A presbyterium határozottan megtiltotta szombaton a déli harangszó után a mezőn való munkát. A határozat több, mint egy évszázadon át érvényben volt.

1826. Malária járvány.

1848/49 Diftéria- és vérhas járvány.

1859. Elkészült a felekezeti iskola épülete.

1866. Elhelyezték a templom alapkövét.

1867. Felépült a templom.

1879. Megalakult a zselyki evangélikus egyházi fúvószenekar.

1884. Felnőttek művelődési egylete jött létre.

1893.  Felépült az új lelkészlakás.

1900. Az evangélikus felekezeti iskola államivá vált.

1900-1903. Kezdetét vette az Amerikába való kivándorlás.

1907. Renoválták a templomot.

1911. Az Amerikába kivándoroltak 480 koronát adományoztak az egyháznak kegyszerek beszerzésére.

1911.  június 21-én Dr. Teutsch evangélikus püspök látogatása a zselyki egyházközségben.

1917. A katonaság elvitte erőszakkal a nagyobbik harangot.

1919. Újból megnyílt az evangélikus felekezeti iskola.

1922. Felavatták az új harangot.

1928/29. A templomot renoválták.

1930. Megalakult az evangélikus nőegylet. Művelődési estek, jótékonysági akciók szervezése volt a feladatköre.

1937. A templomot renoválták.

1944. október – A falu lakosságát menekülésre kényszerítették. Néhány nap múlva visszatértek a majdnem teljesen kifosztott faluba.

1946. Felekezeti nézeteltérések.

1949. Megalakult a 7, később 8 osztályos általános iskola.

1950. február – Megalakult a kollektív gazdaság.

1951. A művelődési otthon 104 tagú vegyeskara részt vett a műkedvelő együttesek részére kiírt II. országos versenyen, a döntő szakaszon Bukarestben.

1969. Az általános iskola fennállásnak 200. évfordulóját ünnepelte.

1976. Az általános iskola felső tagozata megszűnt gyermekhiány miatt.

1979. A zselyki fúvószenekar 100 éves fennállását ünnepelte.

1981.  Gyermekhiány miatt az általános iskola teljesen megszűnt.

1990. január – A termelőszövetkezet közgyűlése kimondta a feloszlatását.

május – Társulásos mezőgazdaság jött létre.

Forrás: Wass György: Zselyk 

1994. Megjelent Wass György: Zselyk – Egy magyar falu Beszterce-Naszód megyében című monográfiája. - szerk.-