• Képeslap küldése

Támogató:


Zselyken a pálinkát kisebb méretű eperfából készült hordóban tárolják. Véleményük szerint ez a legalkalmasabb edény, ettől lesz a pálinkának aranyos színe.

Turnerek

A zselyki fúvószenekar tagjait nevezik így. Kölcsönszó, mely németül (szászul is) tornyot, illetve tornyost jelent. A környék egykori szász falvaiban így nevezték a fúvószenekarok tagjait, mivel azok egyházi ünnepek alkalmakor a toronyban zenéltek. Innen tehát az elnevezés.

      A zselyki fúvószenekar 1879-ben alakult. Létrejöttével kapcsolatban Kerekes Mihály peti (született 1889. II. 5.) egykori zenekari tag a következőt mondta:   „nagyapám, Kerekes János (1844-1897) a zenekarnak alapítója volt. Többször elmondta, hogy az alakulás előtti évben Winda falubeli szászok fúvószenekara Zselyken szerepelt a hagyományos kirmeci ünnepkor. Addig nem járt a faluban ilyen alakulat, akkor láttak először és közelről ilyesmit. Ennek hatására a faluból nyolcan: Gásznár János, Kerekes János, Józsa Mihály vótbíró, Hunyadi János ádámmarci, Borsos Mihály ferkő, Borsos József, Magyarosi András fazakas, és Guthér József bancsi elhatározták, hogy fúvószenekart létesítenek. Segítségükre volt Hunyadi Imre lelkész, és Láng Simon tanító, akik az írásbeli ügyeket végezték. A budapesti Schunda-céggel vették fel a kapcsolatot. Persze a legnehezebb volt a pénz előteremtése. 25 forintot, meg egy hangszer árát fizették fejenként a közös alapba. Amikor a cég leszállította a nyolc hangszert, még négy taggal bővült a kezdeményezők csoportja: Kiss Mihály kicsifarkas, Magyarosi András kicsi, Bocskai János kassa és Fülöp Mihály csatlakoztak. Amikor az újabb négy hangszer is megérkezett már 12 hangszer volt. Ehhez hozzá kellett adni egy tubát, amit az egyházközség vásárolt. Magas ára miatt a kezdeményezők nem tudták volna megvenni. A zenekarnak tehát volt egy esz-klarinétja, egy bé-klarinétja, egy esz pisztonja, két szárnykürtje, két esz-trombitája, két baritonja, két vadászkürtje, egy eufóniuma és egy b-tubája.”

      Ezzel az összetétellel kezdte meg működését a zenekar. A karmester Láng Simon volt.

      Az alapítóknak nem okozott fejtörést a patronálás kérdése. A példa adva volt. A környék szász falvaiban már jóval 1879 előtt működtek fúvószenekarok, mint egyházhoz tartozó együttesek. A zselyki fúvósok sem tettek másként. Lemondtak a hangszerek tulajdonjogáról az egyház javára, de fenntartották maguknak a használat jogát. A hangszereket csakis fúvós joggal rendelkezők használhatták, s ezek kiöregedése után a jog átszállt a fiakra, (esetleg vőkre). 

      A megtisztelő turner címen kívül a zenekari tagoknak még egyéb kiváltság is kijárt, mint pl. a „fajog” és a „makkjog”. Előbbi alapján előnyösebb körülmények között jutottak tűzifához a községi erdőből, az utóbbi alapján az őszi makkos csordába egy malaccal többet járathattak.

      A fúvósjog alapján való működésnél jobbat kitalálni, abban az időben nem lehetett. Következményeire sem az alapításkor, sem azután nem gondoltak. A fúvósjog oda vezetett, hogy adott időben több tagnak sem rátermettsége, sem zenei hallása nem volt, de a jog alapján a zenekar köteles volt őt is befogadni. Ilyen körülmények között egyre gyakoribbá vált a pontatlan intonáció. Ez pedig maga után vonta a népszerűség csökkenését, sőt alkalmat adott a gúnyolódásra. A zenekaron kívül álló „zabhegyezők” a turnereket „rézszájúaknak” csúfolták. Ehhez kapcsolódott később a „purcogtató banda” jelző, mely kimondottan a csökkent színvonalú kivitelezésre célzott.  

     A zenekari próbákat az iskola egyik termében tartották késő ősztől a következő év tavaszáig, hetenként kétszer. A mindenkori karmester feladata volt a hiányzásokról, késésekről kimutatást vezetni. Ezekre pénzbüntetést állapítottak meg, s az évi „zárszámadások” alkalmakor a büntetést behajtották.

      A számadásokat mindig vidám poharazással zárták. Ennek anyagi alapját a hiányzásokért, meg a késésekért kirótt büntetések képezték. Ha ez nem volt elegendő, előkerültek a titkos feljegyzések, s ezek alapján fizetni kellett a hamis intonációért, a néhány perc késésért vagy azért, mert az illető nem volt megborotválkozva.

      A zselyki fúvósok tevékenységében elismerésre méltó a folytonosság. Alakulástól kezdve (az 1945. évet kivéve) a mai napig működik. A több mint 100 éves múlttal rendelkező együttes sorait két ízben is háború tizedelte. De a legkritikusabb időkben is létezett. Ha szükség volt, a megritkult sorokat kiöregedett tagokkal egészítették ki. Így a háború éveiben is az újévi istentisztelet keretében megszólalhattak a kürtök, hirdetvén a lutheri bátorítást: Erős várunk nékünk az Isten!

      A II. világháború hősi halottakat követelt az együttestől, név szerint: Bocskai János kassa, Szigeti János, Hunyadi János ádámmarci, és ifj. Kerekes Mihály peti. A súlyos vereséget betetőzte a hangszerek eltűnése. Mint ismeretes a falu lakosságát menekülésre kényszerítették, s a néhány napi távollét elegendő volt arra, hogy a próbateremben maradt hangszereket a faluban fosztogató személyek elvigyék. A turnerek nem tudta beletörődni a zenekar megszűntébe. Több tag kezdeményezésére akció indult az újraalakulásért. Rövid idő alatt összegyűlt az anyagi alap, melyből 22 hangszert vásároltak a marosvásárhelyi Pulter és a kolozsvári Bucsi cégtől. Így 1946-ban már újból megszólaltak a zselyki kürtök.

     1947 februárjában következett be a váratlan fordulat: kitudódott a meneküléskor eltűnt hangszerek holléte. A besztercei törvényszék ügyészségének házkutatási engedélye alapján a hangszerek hiánytalanul előkerültek. Így a két készletből kiválasztották a legjobb karban lévő 32 hangszert. Ez a készlet alkotja ma is a fúvószenekar hangszerállományát.

      Az átszervezett együttesben megszűnt a fúvósjog, kimondták, hogy a fúvószenekarnak bárki tagja lehet, akinek vele született hajlama van, s aki elsajátítja a zeneelmélet alapvető fogalmait és a hangszer kezelésének technikáját.

      Az újjáalakult együttes a következő tagokból áll:

Kerekes Kiss Pál, Kerekes András feri, Borsos János halmágyi, Bocskai János kassa, Borsos András barstók, Kerekes Kis Mihály, Magyarosi Márton balázs, Hunyadi Mihály pufa, Kerekes Mihály vótbíró, Kerekes János kapta, Borsos Mihály, Kerekes Mihály nagyfarkas, Magyarosi Mihály mózsimarci, Guthér Mihály palkó, Magyarosi János mártanpista, Kerekes Aladár lander, Gásznár Kupás János, Szabados Sándor, Balázs Imre, Gásznár János, Magyarosi Márton kantarás, Kiss Mihály, Kupás Mihály, Kupás György és Szabados Mihály. A karmesteri teendőket Magyarosi Márton kantarás látta el, aki az újjászervezésben és az utána következő időben elévületlen érdemeket szerzett.

      A kezdeti évek műsorkészletéből a következő partitúrák maradtak meg:

Szerelemnégyes, Lassú és csárdás, Habakuk ugrás, Polka és mazurka, Galopp, Magyar induló, Martonoczki induló, Népfölkelők indulója, Kossuth egyveleg, Kamilla induló, Lujza induló. Egyetlen lejegyzésen sincs feltüntetve a szerző neve.

      A zenekar múltjához és jelenéhez kapcsolóik a „tisztelt nemes zenekar” megszólítás. Alakuláskor és még jóval az után is a falu társadalmi ranglétrájának legfelsőbb fokán a nemesek álltak, ezek sarjadékai vélték magukat nemeseknek. Különcködés volt ez a javából. Nemcsak Zselyken, másutt is létezett ilyesmi. A zenekar alapítói túlnyomó részben „nemesek” voltak. Innen ered tehát e megtisztelő cím, amivel a turnereket illették, nyilvános szerepléskor az alkalmi szónokok. A tisztelt nemes zenekar címzés akkor is használatban volt, amikor az együttes soraiban már egyetlen nemes sem létezett. Az ’50-es évek elején a szocializmus helyi bajnokai valóságos kampányt indítottak e megszólítás ellen. Úgy vélték, rossz fényt vet az együttesre, meg a szónokra ez az idejétmúlt megszólítás. Nem győzték fejüket csóválni, majd ledorongolni azt, akinek a szája rájárt a régire. Arra nem gondoltak, hogy a szó új tartalommal telítődött, a szóhasználat más nézőponthoz igazodik. Mert a gyümölcs- és szólóoltáshoz értő zselyki embereknek a nemes szebbet, jobbat, értékesebbet jelent. Tehát ezt és semmi mást nem akart kifejezni a tisztelt nemes zenekar címzés.

      A zselyki turnerek tevékenységét kezdettől napjainkig nyolc karmester vezette az alábbi sorrendben:  

Láng Simon   tanító                  1879 – 1893

Józsa Márton  tanító                1893 – 1906, 1912 – 1920

Valentini András tanító             1906 – 1912, 1920 – 1922

Salamon Gyula n. tanító           1923 – 1927

(Wagner János t.)

Szász Sándor n. tanító             1927 – 1933

(Nepovin törzsőrmester t.)

Magyarosi Márton földműves  1933 – 1953

                                              1956 – 1959

                                              1965 – 1966

Borsos András földműves       1953 – 1954

                                              1972 – napjainkig (~1990)

Wass György  tanító               1954 – 1956

                                              1959 – 1965

                                              1966 – 1972 

      A névjegyzéket Láng Simont vezeti. „Tanító volt a javából.” A zenekar létrehozásának lelkes szerbezője. „Öreg, szürke ember volt, aki a hivatásának élt, abban őszült meg.” – így a szájhagyomány. Amikor az együttes részére a kottákat másolta, nem gondolta, hogy munkájával egy évszázados műkedvelő zenekar évszázados útját készíti elő, s hogy ez a zenekar képes lesz két világháború által megtépázott sorokkal több mint 100 esztendőn át működni.

      Az egyházi emlékkönyvbe 1893-ban beírt feljegyzés szerint agg kora és gyógyíthatatlan betegsége miatt kellett távoznia Besztercére, kovácsmester fiához. Néhány hét múlva újabb bejegyzés történt, mely szerint április 28-án Láng Simon elhunyt. Temetésén részt vettek a falu elöljárói, öregek, ifjak, több mint százan. Ott voltak legkedvesebb tanítványai is a turnerek.

      Láng Simon után a közvetlen munkatárs és tanítvány Józsa Márton tanító vette át a zenekar vezetését. Mesteréhez méltó lelkesedéssel végezte munkáját. Az egykori tanítványok így nyilatkoztak tanítómesterükről:

      „Nagy odaadással foglalkozott a turnerekkel, nagyon szigorú volt ez az alacsony termetű és peckes járású emberke. A próbaestéket hetenként háromszor tartotta az iskola egyik termében. Mindenkinek magvolt az állandó helye, a kották és hangszerek glédában álltak a szekrényben. Mindenkitől megkövetelte a kotta ismeretét és a fals hangokért nagyon tudott haragudni.”

      A következő karmester Valentini András a zenekart nem sok sikerrel vezette. Szájhagyomány szerint elég jól tudott hegedülni, de a fúvószenekart nem szerette. Annál jobban szeretett gazdálkodni, teheneket meg bivalyt tartott, de nem vetette meg a pálinkafőzést sem. Egykori szomszédja id. Kerekes Mihály peti a következőket mondta: „Ketten Valentinivel pálinkafőző üstöt szereltünk fel az iskola pincéjében. Nagyon alkalmas hely volt, a fináncoknak eszükbe sem jutott, hogy az iskola pincéjében ilyesmi után kutassanak.”

      Salamon Gyula és Szász Sándor csupán névleges karmesterei voltak a zenekarnak. A nevük alatt zárójelben lévő két név jelöli a ténylegeseket. Wagner János, bátosi szász tanító havonként jött Zselykre a turnereket oktatni. Az újoncokat otthonába vitte két-háromheti képzésre. Nepovin törzsőrmester az egyik besztercei katonai zenekarnak volt karmester helyettese. Minden hét végén kiszállt Zselykre, s fő érdeme volt, hogy a zenekar sorait rendezte. Abban az időben a turnerek nyilvános szereplésekkor rendezetlen alakzatban jelentek meg, temetésekkor pedig csoportba verődve, olykor lépést sem tartva meneteltek. Nepovin törzsőrmester rendet teremtett ezen a téren. Órákon át gyakoroltatta a zárt rendet a falu utcáin.

      Magyarosi Márton zselyki születésű földműves, falusi nevén kantarás Marci, katonai szolgálatát a besztercei katonazenekarnál töltötte. Leszerelés után a helyi zenekarban, mint póttag működött, mivel fúvós joga nem volt. Később rendes tag lett, majd karmester. A műkedvelés más terén is rendkívülit alkotott. Nagyapjától megtanult hegedülni és verbunkolni. Népes tánccsoportot szervezett, s ezekkel számos vendégszereplésen, fesztiválon vett részt sikerrel. Szívvel-lélekkel dolgozott a turnerekért 20 éven át, megszakítás nélkül, s néhány évet még azután is.

      Borsos András helybeli földműves, alapismereteit a zselyki zenekarban szerezte. Katonai szolgálatát katonazenekarnál töltötte. Itt ismerte meg a zenekar szerkezeti felépítését, a különböző hangszercsoportok szerepét, a hangszerek transzponálását. 1953-ban átvette az együttes vezetését. Rátermettsége megvolt, csak az volt a „baj”, hogy túl fiatal volt. A zenekar zömének nem tetszett az alig 23 éves legény „dirigálása”. Ezért kellett átadja funkcióját. A továbbiakban a zenekar tartópillérévé vált, mindig abban a hangszercsoportban működött, ahol szükség mutatkozott. Megértette, hogy még öregednie kell ahhoz, hogy tekintéllyel bíró karmester legyen. Ezt 1972-ben elérte. 

(Forrás: Wass György: Zselyk)